Mellékvonali pöfögök kicsiben
(Teljes cikk)

I. rész

  A modell, ha kisebb mellékvonali mozdony nyomán készült, sokkal több a valóságnak megfelelõ feladatot láthat el a terepasztalon. Nincs siralmasabb látvány, mint a gyorsvonati gép kínlódása, s a kocsik hasa alól kivillanó sínkorona a szûk ívekben. A mellékvonali mozdonyok rendre szertartályosak, s a leghosszabb is egy szerkocsis sorozat gépének mozdonyrészével azonos hosszúságú. A kocsik is rövidek. A gépek majd háromnegyed századon át szolgáltak, s a vicinálistól a vegyesvonaton át a gyorsított személyig - mert valamikor ilyen is volt – továbbítottak mindent, ami adódott. Ne feledjük, túléltek két világháborút, s az utolsót az eddig legnagyobb világégést követõ tizenötödik évben állították szolgálatba. Valamennyi közül csak a 442 sorozat gépei továbbítottak gyorsvonatokat a Budapest Keleti pályaudvar – Hatvan közötti vonalon, ahol a sík vidéken a régebben épített kisebb teljesítményû de fürge mozdonyok vették át a szerelvényeket. E gépek szerepét késõbb az univerzális 424 sorozat gépei vették át, s a 442-esek másodszerepet kaptak, majd kiszorultak a rangosabb mellékvonalakra.
  Elsõ nekifutásra a kisebb szertartályos mozdonyok bemutatása következik.
V&M: -A magyar gõzmozdonyok szerelmese Dr. Károly Imre, aki az évtizedek során rendre elkészítette, a magyar gõzmozdonyok H0 méretarányú darabjait.
Károly: - A család terepasztalának témáját közvetlen személyes élményeim inspirálták. Pécs szülöttjeként gyakran nyaralhattam a Balatonon és utaztam a Pécs - Szigetvár - Fonyód vonalon. Régebben még a 22 sorozat a késõbbi 275, valamint a 375, 376 sor. gépei továbbították a vonatokat, s ez nagy élmény volt egy gyereknek. E kis mozdonyok adták a modellezés kezdetekor az elsõ témát. A terepasztal egyik végállomása Fonyód, a másik Somogyvár. A középsõ megálló Osztopán.
V&M: - Az állomásokhoz mozdony és kocsi is dukál, melyikkel kezdte?
Károly: - A 375-ös, amit PIKO BR 89-es modellbõl készítettem, mert a futómû és motor körvonalrajza a magyar mozdonyba tökéletesen beilleszthetõ volt. A futókerekek ívbeállási sugarát meg kellett szerkesztenem, illetve a hátsó futómûnél számításba kellett még venni azt is, hogy elforduláskor a kerék ne ütközzön a motorba.
Nagyon tetszett a 375-ök utolsó szériája - 1001-tõl, 1032-ig – a Kuhn kulisszás új vezérmûvel. A BR 98 modell csatlórúdját felhasználtam, azonban a gépezet többi alkatrészét el kellett készíteni. Ehhez a MÁVAG rajzokra szükségem volt. A hajtórudat és vezérlést alpakka lemezbõl, lombfûrésszel vágtam ki. A csuklópontok gombostûbõl vannak. A mozdony többi részét – víztartály, vezérállás, kazán – rajzok alapján 0,5 mm vastagságú rézlemezbõl lombfûrésszel vágtam ki. Rendkívül pontos összeillesztést igényelnek és gondos forrasztást. A gõzdómok, a kémény, ütközõk, hengerfedelek, eszterga gépen készültek. A lámpákat Bécsben vettem, Weinert gyártmányúak. A világítás sárga led. A festés úgynevezett selyemfényû középfényes Tamiya 29-es.

V&M: -A többi mozdonynál is volt lehetõség alapmodell felhasználására?
Károly: -Igen, a 275-nél a Rivarossi kéttengelyes amerikai kikötõi tolató mozdonya (kat. sz.1221) volt az alap. A kerekek kicsit nagyok, kicsit közelebb is vannak egymáshoz, de a rajz elkészítése után úgy ítéltem, hogy egyéniségében mégis, szép 22-est lehet készíteni. Az eredeti modellbõl felhasználható volt, a motor, a fõkeret, és a két kerékpár. El kellet készíteni a hengereket, gépezetet, kazánt, védházat, s az összes tartozékot. A fõ probléma, hogy a motort tartó alváz hátsó része annyira alacsonyan fekszik, hogy korlátozni kellett a hátsó futókerékpár ívbeállását. Ezért nem lehetett sugárirányú beállást megoldani, csupán tengelyirányú elcsúszást, de azt is csak módjával. Igaz rövid mellékvonali mozdonyról van szó, mégsem járhat a modellezésben elfogadott legkisebb 386mm-es íveken. A legkisebb bejárható ívsugár 440mm. A modell, ha méretarányosan készítjük meglepõen kicsi! Egy ellenforgattyú rúd szélessége 0,5 mm, tehát csiszoláskor alig kézbe vehetõ. A víztartály védház a rajzokat hûen követi, és 0,5 mm vastagságú forrasztott rézlemez.
  
Míg a 375, és 376-hoz felhasználható a PIKO 89-es egyhengeres légsûrítõje, addig a 22 (275)-höz ez túl nagy, s így Rivarossi alkatrészek között – mivel a modellezõ minden kacatnak nézõt gyûjt -találtam apró légsûrítõt. A szintén Weinert lámpákban 1mm-es ledet szereltem. Kínlódás volt, még egyszer ne kelljen tennem. Ha esetleg kiég, úgy hagyom.
V&M: S a szerintünk legkecsesebb, a 376 mibõl készült?
Károly: -A 376-nál nem támaszkodhattam semmilyen gyári darabra. A modell A1 kategóriás, tehát minden darabja egyedi. Itt próbáltam ki a Faulhaber motort, ami azóta is kedvencem. Itt is minden nagyon kicsi és nem nagyolhatunk el semmit. A kerék ROCO Glaskastentõl (egy pár kis és egy másik nagysonkás) származik, a futókerék ROCO 9mm-ese. A járólemezeket nem Bécsben veszem (elég drága). Magam régi UB rádiócsövet vettem, amiben a lemeznek felhasználható anyag már rovátkálva benne van, azt használom járófelületnek, vagy platónak. Most is így tettem.
A védház, kazán, víztartály ugyanolyan eljárással és anyagokból készült, mint az elõbbi kettõ, itt is pontosan követni kell a rajzokat.
Igazi vasútromantika ezekkel a kis rövid mozdonyokkal és kéttengelyes kocsikkal kis hegyi pályán a terepasztalon visszaálmodni a füstillatú és kormos arcú fiatalságot!
 

Vissza a modellezés oldalra
Vissza a fõoldalra