A
Linz - Budweis lóvasút (V&M 2002. nyár, 23-24. oldal) 1832 szeptemberében
kontinensünk első nemzetközi vasútjaként épült. A rossz nyelvek szerint
az osztrákok jó sört kívántak inni, a linziek, kik - okkal - büszkék a
honi hűsítő nedűre, ezt visszautasítják. Bő évre rá 1837 novemberében az
akkor még Bécs melletti Floridsdorfból elindult az első mozdony a közeli
Wagramba. 1838-ban a bécsi Allgemeine Zeitung arról ír,mily áldásos lenne
a Wien-Linz-Salzburg vasút megépítése. Könnyű Katát a táncba vinni, mert
Hermann Dietrich von Lindheim és élelmes hamburgi bankár ismerőse, Ernst
Merck koncessziót és vonalépítési engedélyt is kapott az Erzsébet Császárné
Nyugati Vasút (Kaiserin Elisabeth-Westbahn) létrehozására.
A munka
1856 júliusában kezdődött, mikor nálunk a Balaton déli partján a Déli Vasút
több szakasza üzemképes volt, és ahol a személyforgalom 1957-ben megindult.
Akkor az élenjárók közé tartoztunk. Az osztrákok példamutató gyorsasággal
építettek. A Wien-Melk szakasz egy év alatt elkészült. 1858 karácsonyán
már Linzig lehetett utazni. A mozdonyokat akkor szép szokással - ami néha
ma is fel-fel támad - névvel illették. Linzbe a „Mariazell" és három kocsija
érkezett elsőként. Salzburgot 1860-ban bekapcsolták a forgalomba. 1858-ra
elkészült a leendő vonal közepére tervezett Központi Műhely - Zentralwerkstatte,
amit mai szóhasználattal központi karbantartó bázisnak szokás nevezni.
A létesítmény már kezdetben sem volt kicsi. A fedett csarnokokban 14 mozdonyt
és 20 kocsit javíthattak. A beállított gépet daruk segítségével egy helyen
javították. A szakmunkások váltották egymást. Hosszas technológiai „átgondolt"
tanulmányozást követően a Taurusokat ma ugyanezzel a munkaszervezéssel
építik.A javítómű rövidesen kicsinek bizonyult. A bővítés 1874-re elkészült,
de a helyi sajtó - joggal - csipkelődik, hogy az új állások nem fűtöttek.
Munkavédelem anno!
Ekkor
már 21 mozdonyt és 40 kocsit kezeltek egy időben. Volt még számos fedett,
de oldalt nyitott álláshely is. Az osztrák vasút első harminc éve a magánvasutak
nagy kalandja. Mind több ment - vagy tették -tönkre, ezért 1877-ben kibocsátották
az államosítási törvényt. Az egyébként jól működő Sissi (a magyarok által
szeretve tisztelt császárné beceneve) vasutat 1884-ben államosították,
s magyar fülnek is ismerősen csengő "Centralwerkstätte der k.k.Staatsbahnen"-
azaz, a „k und k Államvasutak Központi Műhely" lett. Az államosítás első
eredményeként a karbantartandó és javítandó gördülő anyag mennyisége meghaladta
a linziek kapacitását. A mennyiségileg gyorsan szaporodó és technikailag
is ugrásszerűen fejlődő vasúti járművek karbantartására minőségileg sem
voltak felkészülve. A kiegyezés utáni k und k jellemzője még a gyors reagálás
és cselekvés volt. Hamarosan megkezdődött a második bővítés. Ne feledjük,
a gőzkorszak derekán járunk, és ha néhol már árammal dolgoztak,azt gyakran
helyben fejlesztették. A hat évig tartó fejlesztést 1893-ban lezárták.
114 kocsin dolgozhattak egyszerre. A teherkocsi műhelyben 85 álláson folyt
a munka. Elkészült a kovácsműhely is, mely ma is tökéletesen ellátja feladatát!
Nagy szükség volt rá, hiszen a bővítést követően a központi csarnokban,
mely ma is kísértetiesen azonos a régivel, csak a mozdonyok változtak,
32 mozdonyállás volt. A régi mozdony műhelyben a szerkocsikat javították.
Ausztriában - a magyar millennium évében - 1896-ban megalakult a Vasútügyi
Minisztérium.
A vasút
még gyorsabban fejlődött, pedig hol volt még az I. világháború, minden
idők addigi legnagyobb öldöklése! A leggyorsabban a mozdonyszerelde fejlődött,
ahol 1907-ben csarnokbővítéssel felépítették a 33-53 és 34-54 állásokat.
Ma itt a villamos mozdonyokat szerelik. Az épület védett ipari emlék, s
újként csak a csarnok végében elhelyezett óriási Taurus plakát hat. A Monarchia
1918-ban szétesett, jöttek a szénínség évei. A mérnökök a villamos mozdonyokkal
megadták a választ. 1922-ben Linz lett a villamos mozdonyok országos főműhelye.
A feladat ellátására 1919-1921 között új mozdonyszerelő csarnokot építettek.
Az utolsó békeévben (1937) Linzben 655 gőz- és 210 villamos mozdony volt
állomásított. A háború alatt az osztrák vasutat - akárcsak az államot (Anschluss)
- a némethez csatolták. A dolgozói létszám hamarosan a duplájára ugrott.
A helyi szakembereket a megszállt területekre helyezték, s hamarosan 850
idegen és asszony végezte az elvezényeltek munkáját. A heti munkaidő -
minden második vasárnap volt csak szabad - 72 (!) óra volt. A háború másként
nem érintette linzi üzemet. 1945. április 25-én - két héttel a háború vége
előtt - a szövetségesek bombázták a várost. A telepre 265 bomba hullt.
Egy csarnok sem maradt épen. Az éjszakai időnek hála négyen haltak meg,
nappal több száz lett volna az áldozat. A berendezések 95%-a megsemmisült.
Az 1946-ban befejezett helyreállítás felért egy új üzem építésével. 1000
vasúti kocsirakomány romot és törmeléket kellett elszállítani. 2250m vágányt
helyreállítottak, 3050m-t újból építettek, 35.000 m2 csarnokot újra fedtek.
Az újjáépítéssel párhuzamosan folyt a mozdonyok életre keltése; az eredmény
260 gőz- és villamos mozdony és 1000 személykocsi. A helyreállítást követően
azonnal elkezdték az új mozdonyszerelde építését. Az építmény 196m hosszú,
középen tolópaddal.